MANOWAR

MANOWAR – The Final Battle EP, új dobos Anders Johans

Anders Johansson lett a MANOWAR új dobosa. Már a Hammerfall és Yngwie Malmsteen volt ütőse hallható azon az EP-sorozaton is, amelynek első része a napokban kerül forgalomba a banda turnéállomásain.

Háromrészes EP-sorozattal jelentkezik a MANOWAR . A The Final Battle című széria első részét március 29-től árusítják majd a zenekar aktuális turnéjának állomásain, a digitális hálózatokra pedig május 30-ától kerül ki. A minialbumok mind új dalokat rejtenek majd, és a jelen állás szerint ezekből áll majd össze a zenekar következő sorlemeze.

MANOWAR
MANOWAR

„Egyszerűen elképesztő, micsoda kíméletlen erő rejlik ezekben a dalokban!”, mondja Joey DeMaio basszer. „Egyszerűen nem hozhattunk ki most egyszerre több nótát, túl sok lett volna. Esélyt akarunk adni a rajongóknak, hogy minden hangot, minden szót befogadhassanak, majd erőt merítsenek az élményből a mindennapok csatáihoz.”

MANOWAR – The Final Battle I EP

A The Final Battle I-re felkerülő dalok a March Of The Heroes Into Valhalla, a Blood And Steel, a Sword Of The Highlands és a Joey által énekelt (!) You Shall Die Before I Die. Érdekesség, hogy ezeken a felvételeken már a zenekar új dobosa, Anders Johansson hallható, aki élőben március 25-én, Brnóban debütált a MANOWAR soraiban. Szintén ezekben a dalokban mutatkozik be stúdiófelvételen a tavaly év végén leigazolt új gitáros, E.V. Martel is. Forrás: shockmagazin.hu

Hail to our Warriors from the Czech Republic and all over the World


Oszd meg!