Categories
Hírek

A II. Magic Circle fesztivál véget ért

Több, mint 35.000 fanatikus rajongó szállt szembe a hideg széllel és az esővel, hogy megnézhesse a Manowar és további metal zenekarok koncertjét július 9-12 között. A főzenekar a Manowar volt, aki pénteken és szombaton lépett fel, ezalatt eljátszották az első 6 albumukat az elejétől a végéig. Az egymás utáni két nap adott koncert apropója, hogy idén ünnepelték a Kings of Metal c. (hatodik) albumuk 20. évfordulóját. Ez volt az oka a 20fős kórusnak is, amellyel a zenekar a színpadra lépett. A kórus kíséretében eljátszották a “Die with Honor” c. új számot, melynek kislemezéből 20.000 példányt osztottak szét a rajongók között, emellett 20.000 liter ingyen sör is elfogyott a rendezvényen. A sorszámmal ellátott koncertjegyek tombolaként is szolgáltak; 4-et húztak ki belőlük, s a szerencsés nyertesek 1-1 Manowar chopperrel lettek gazdagabbak.

A csütörtöki főzenekar Alice Cooper volt, aki klasszikus színpadi show-ban részesítette a közönséget. Doro Pesch, a heavy metal legenda bandájával a legjobb válogatott számokkal ajándékozta meg a tömeget és az egyik legnagyobb meglepetés a Holyhell volt. Ők két új nótát játszottak el az új albumról, ami hamarosan megjelenik.

További fellépők voltak: W.A.S.P., Ted Nugent, MSG, Benedictum, Titanium Black, Jack Starr’s Burning Star, Death Angel, Beloved Enemy, Mob Rules, Sixth Sense, Gotthard, Brazen Abbot (featuring Joe Lyn Turner), Stormwarrior, Krypteria, Kobus és Metal Force az ex-Majesty énekes Tarekkel.

Rajongók ezrei álltak sorban Manowar autogramért, s annak ellenére, hogy a zenekar 2 nap is órákon keresztül aláírt, nem mindenkinek sikerült bejutni hozzájuk. Emiatt a jövő évi fesztiválon még több időt szeretnének a dedikálásra szánni.

A fesztivál képanyaga a Youtube-on:
http://www.youtube.com/watch?v=LdEjXNIiGB8&fmt=18

…a heavy metal eseményeken megjelenő 1-1 zászló helyett ezúttal valóságos zászló-kiállítás volt látható nem csak a koncerteken, hanem a kempingben is. Az emberek a világ minden tájáról eljöttek (több mint 30 különböző országból).

Joey DeMaio bejelentette, hogy jövőre az új (még kiadatlan) album számait is el fogják játszani a koncerten. Azt is elmondta, hogy ez nem egy egyszerű album lesz, hiszen a leghíresebb német író Wolfgang Holbein-nel (több mint 35 millió eladott könyv) együttműködve készül az album, mely tartalmazni fog egy regényt, egy játékfilmet és egy videójátékot.

Az idei év sikere biztosítja, hogy a 2009-ben a Magic Circle Festival még nagyobb buli lesz!

Légy ott a harmadik Magic Circle Fesztiválon is 2009-ben!

Wolfgang Holbein: www.hohlbein.net

Oszd meg!
  •  
  •  
  •