A MANOWAR 12. stúdióalbumának kiadásának, a The Lord Of Steel albumnak a CD változata, az eredetileg tervezett szeptember 28-a helyett 2012. október 19-én kerül a boltokba, a korlátozott számú képes bakelit lemez és a digitális album megjelenésével egy időben.
Az album kiskereskedelmi kiadás, ebben az évben előzetesen már megjelent a szigorúan limitált példányszámú „Hammer Kiadás” -ban, tartalmazni fog egy 24 oldalas könyvecskét, a fantasy művész Ken Kelly egy pazar új illusztrációját, egy vadonatúj dalt „The Kingdom Of Steel” címmel, teljesen más keveréseket és a korlátozott, előzetes kiadásnak előkészületeit; minden kiadás egyedi és különleges. „Azt az érzést kelti benned, mintha először hallgatnád a The Lord Of Steel-t!” mondta Joey DeMaio.

Rövidesen egy kisebb betekintést nyerhetünk az új anyagba.

A CD szintén rendelkezésre áll majd a közelgő The Lord Of Steel World Tour alkalmával, amelyen egy vadonatúj színpadi produkció bevezetése mellett a MANOWAR az új anyagból először fog élőben eljátszani néhányat.

„Alig várjuk, hogy felfedhessük a The Lord Of Steel-t élőben. Hatalmas lesz!” mondta Eric Adams.

A The Lord Of Steel világ körüli turné első állomása 2012. október 9-én, a spanyolországi Zaragoza városban indul és további dátumokkal folytatódik Európában, majd az Egyesült Államokban egész októberben és novemberben.

The Lord Of Steel World Tour – 1. forduló – Megerősített időpontok:  
2012. október 09. Kedd – Spanyolország: Zaragoza, Interpeñas
2012. október 11. Szerda – Spanyolország: La Coruña, Coliseum
2012. október 13. Szombat – Spanyolország: Barcelona, St Jordi Club
2012. október 14. Vasárnap – Spanyolország: Madrid, La Riviera
2012. október 16. Kedd – Franciaország: Párizs, Trabendo
2012. október 19. Péntek – Hollandia: Kerkrade, Rodahal
2012. október 20. Szombat – Németország: Frankfurt, Jahrhunderthalle
2012. október 23. Kedd – Csehország: Pardubice, CEZ Arena
2012. október 24. Szerda – Csehország: Prága, Mala Sportovni Hala
2012. október 26. Péntek – Csehország: Zlin, Euronics
2012. november 03. Szombat – Oroszország: Moszkva, Stadium Live
2012. november 23. USA, MA: Worcester, The Palladium
2012. november 24. Szombat USA, NY: Long Island, The Paramount
2012. november 25. Vasárnap USA, NY: Long Island, The Paramount
Oszd meg!