2007, Bad Arolsen – Magic Circle Fesztivál

Az első Magic Circle Fesztivál helyszíne Bad Arolsen volt, csakúgy, mint 2008-ban. A fesztivál fő produkciója a Manowar zenekar volt, aki gyakorlatilag maga szervezte meg a rendezvényt. A Manowar zenekar kiadójáé volt ugyanis a fesztivál, ötlete, a Magic Circle Music-é. A rendezvény olyan jól sikerült, olyan sokan jöttek el, hogy a rá következő évben újra megszervezték a koncerteket és másodszorra már 35.000 ember tette tiszteletét a Bad Arolseni fesztiválhelyszínen.

2007-ben az alábbi fellépőkkel indult a rendezvénysorozat

Black SituationDavid Shankle GroupGamma RayHeavenlyHolyHellImperia, Lion’s ShareMessiah’s KissMob RulesMordeenSaidianSixth SenseStormwarriorManowar

Bad Arolsen, a 2007-es és a 2008-as fesztivál helyszíne

Bad Arolsen és környéke látnivalókban gazdag hely, melyek közül kiemelkedőek a német falvak, kastélyok és a természeti értékek. A képeken látható települések gyalogosan is megközelíthetőek, de mielőtt nekiindulnátok, a távolságokról tájékozódjatok a térkép segítségével! A Twistesee tavat egy fél napos túrával körbe lehet sétálni. A séta ez-esetben Braunsent és Wetterburgot is érinti. Ha máshová nem is, ide érdemes elmenni, mert az útvonal különböző helyszíneken megy keresztül, így egyszerre többféle látnivaló is akad.

Át az erdőn, a magas fenyők között, azután Braunsen falu következik, mintha egy filmforgatás helyszínén lennél. A fák között a tó tükrében már látni a habos felhőket, és lassan eléd tárul a tó teljes szélességében. Ha közben megszomjaztatok, még pár perc és a sörkertnél vagytok, itt haraphattok valamit és hideg sör is kapható. A tó végéhez érve jól esik a pihenés. Miután megkerültétek a tavat, igyatok egy kávét a Wetterburghoz tartozó tóparti, panorámás kávézóban.

Bad Arolsen (1997-ig csak Arolsen) Hessen tartományban, Waldeck-Frankenberg kerületben található kisváros, mely Kassel központjától kb. 45 km-re esik. 2004-es adatok szerint lakossága 18.277.

Bad Arolsen 1655-1918-ig a waldeck-pyrmonti hercegek székvárosa volt, 1929-ig pedig a Waldecki Szabad Állam fővárosa. A város az Oranier-Routenak nevezett német-holland ünnepi útvonalon fekszik, mely azokat a városokat és régiókat köti össze, melyek az Orániai-dinasztiával kapcsolatosak. Bad Arolsen északon határos Diemelstadttal, észak-keleten Volkmarsennel, dél-keleten Wolfhagennel, délen Waldeckkel, dél-nyugaton Twistetallal és nyugaton Diemelseevel és Marsberggel.

Az Arolseni palotát Friedrich Anton Ulrich herceg és Julius Ludwig Rothweil építőmester tervei alapján 1713-1728 között építették. Az épület barokk-stílusban épült, a Versailles palota mintájára, a szintén barokk stílusú városközpontban. Eredetileg a várost szimetrikusan, a palota két oldalára akarták építeni, de a keleti oldalhoz már nem volt pénz. 1999 óta a teljes városkép védelem alatt áll. Társas utazás keretében a palota halljában hangversenyeket, a nyugati szárnyban pedig kiállításokat lehet megtekinteni. Egyénileg is látogatható kiállítás: a fegyvertár-kiállítás. A palota könyvtárában 30.000 kötetet őriznek. Az épület mennyezetét díszítő festmények az olasz Carlo Ludovici Castelli mester művei, míg a csodaszép stukkókat Andrea Gallasini készítette.

  • Bad Arolsen weboldala: www.bad-arolsen.de
  • A 2008-as fesztivál helyszíne: BIOENERGIEPARK NORDWALDECK, Hagenstrasse 19, 34454 Bad Arolsen.

A fesztivál területén ételek, italok és szuvenír is kapható, a fesztivál területén kívül eső, hozzá legközelebbi élelmiszerbolt és bankautomata Mengeringausen-ben található. A belépőjegy a sátorhelyet is magába foglalja a fesztivál területén kívül eső campingben. A feszttivál területe a kempinggel együttesen kb. 3 km hosszú és 5-800 m széles.

Az alábbi térképen a – C – jelzéssel ellátott területek a sátorhelyeket és lakókocsi-helyeket (camping), míg a – P – jelzésű területek a parkolókat jelölik. A koncert-bejárat kb. a teljes terület közepén helyezkedik el, a színpadot a – STAGE – szó jelzi a térkép nyugati oldalán. A kemping részek nincsenek ugyan bekerítve, de rengeteg a biztonsági őr és orvosi ügyelet is van a helyszínen.

A küzdőtéren, ha a színpaddal szemben állunk, jobb kéz felé van az „Events Hall” nevezetű terem, ahol a nagykoncertek után amatőr zenekarok lépnek fel. A hátunk mögött „sörsátrak” és kirakodóvásár van, mindennek a közepén egy nagy sátorral, amiben a pólók, pulcsik, felvarrók, kendők, sapkák, poszterek, stb. kaphatóak jó minőségben! További vásárfiák: pénztárca, ékszer, napszemüveg, kabát, nadrág, használt CD, kalap, sapka, kulcstartók és minden, aminek egy ilyen helyen lennie kell…

A koncertek már napközben elkezdődnek, de ezt megelőzi egy elég komoly dedikálás több fellépő zenekarral egyszerre. A dedikálás az „Events Hall”-ban szokott lenni, aki szeretne autogramot, érdemes korán beállnia a sorba.

Ha valaki szeretne szétnézni a környéken, reggel, időben induljon el, mert elég nagyok a távolságok, ami azt jelenti, hogy a legközelebbi településtől a fesztivál minimum félórányi sétával érhető el. Ennek ellenére mindenkinek ajánljuk a környék felderítését, mert nagyon szép természeti látnivalók várnak ránk hegyen-völgyön át, nem beszélve a párszáz-fős, favázas falvakról, ahol még 700 éves házikó is akad.

Oszd meg!